Projektek

 
Miroslav Zselinsky és Sprenc Balázs közös projektje:
 
ME2
 
Minden képkockára két expozíció került. Egymástól függetlenül dolgoztunk, különböző helyeken (Tallinn, Pozsony, Budapest, Amszterdam, stb.) két éven keresztül. Nem tudtuk, hogy az adott tekercsre mit fotózott a másik, ilyenformán a véletlen szerkesztette egymásra a képrétegeket. A véletlen szerepét tovább erősítette a használt technika: a szabályozatlan szín- és kontrasztviszonyokat eredményező kereszthívott diafilm, valamint a képalkotás lehetőségeit minimálisra redukáló műanyag fényképezőgép. A szelektálás és a képek sorrendjének meghatározása, mint végső, tudatos gesztus zárja az alkotófolyamatot.

 
Martinkó Márk - Semmi projekt
 
A Semmi projekt hagyományos roll filmre való fotózással kezdődött, hogy aztán a létrejött kép több szakaszon  átesve süllyedjen el a kibertér világában. A középformátumú film 12 kockájára ugyanazt a képetfotóztam, az Állapotok című, félkész portrésorozatom legújabb darabját. A leexponált tekercs fele került előhívásra, a másik fél a fénytől gondosan elzárt helyen várta ezt a pillanatot. Az előhívott képet beszkenneltem és elkészítettemalacsony felbontású, digitális verzióját, melyet feltöltöttem a hibaista blogra. 
 
A kép végső formájának eléréséhez három megsemmisítési szakaszon át vezetett az út:
1.) Az előhívott hat képkockát elégettem, melynek folyamatát digitális fényképezőgéppel rögzítettem. Ez a dokumentált esemény látható szekvenciába rendezve a kiállított printeken.
2.) Az alacsony felbontású kép szerverre való feltöltése után letöröltem  minden olyan fájlt a számítógépemről, amely információt tartalmazott az alapképről.
3.) A tekercs másik felét ebbe a dobozba rejtettem, mely fényt kapva teljesen használhatatlanná vált. Nem maradt más, csak a dimenzió nélküli, szélsőségesen absztrakt bináris adathalmaz egy távoli szerver  merevlemezén. A mágneses jelek formájában tárolt bitek azonban információt hordoznak. Alkalmas csatornák használatával továbbíthatóak, a megfelelő programok alkalmazásával pedig felületszerű ’képpé’ alakíthatóak különböző eszközök kijelzőin.
Ui.: Ne zárd vissza a dobozt!

 
A soha be nem fejezett multi projekt
 
Joomla templates by a4joomla